19. századi képzőművészet kategória bejegyzései

Ki ismeri Jules Bastien-Lepaget???

Ismerősek ezek a képek?

Ferenczy Károly, Csók István és Vaszary János.
Mindhárman a magyar századfordulós festészet büszkeségei.
Különös ez a gyöngyházas árnyalat, ami finom áttetsző halványságot kölcsönöz a képeknek, egységes tónusfátylat borítva a színekre.
És a központi figurák: parasztlányok, suhancok, katonák, a vidéki és a nagyvárosi élet mindannyi jellegzetes figurája!
Honnan ez a hasonló témaválasztás, honnan az összecsengő hangulat?

Jules Bastien
Jules Bastien-Lepage

Hallotta Ön Jules Bastien-Lepage nevét?

Ha esetleg Ön nem is, a fent említett három kíválóságunk példaképként tekintett erre a csupán 36 évig élt, és mindössze egy termékeny  évtizedet alkotó francia festőre.
Jules Bastien-Lepage ( a Lepage anyja neve volt, és a művészeti iskolában csatolta a nevéhez a könnyebb megkülönböztetés miatt) 31 évesen nyerte el a Becsületrendet Sarah Bernhardt portréjáért, és még ugyanebben az évben a Szalon is kitüntette a Krumpliszedők c. alkotását.

jules-bastien-lepage-sarah-bernhardt
Sarah Bernhardt
Jules Bastien-Lepage
Jules Bastien-Lepage: Krumpliszedők

Ekkor már ünnepelt sztár volt, de pályája éppen egy szakmai csalódás miatt vett új fordulatot néhány évvelkorábban.

1875-ben Jules Bastien-Lepage is indult a Prix de Rome pályázaton, amely során az alkotóknak egy megadott bibliai témát kellett megfesteniük (Angyal találkozása a pásztorokkal) az evangélium elbeszélése alapján.  A 10 döntős 90 napot dogozhatott az alkotáson, tulajdonképpen teljes elszigeteltségben, őrök felügyelete alatt. A 90 nap eltelte után kezdődött a zsűri munkája, addig is a nagyközönség számára is kiállították az elkészült festményeket.

Jules Bastien-Lepage - The Annunciation to the Shepherds 1
Jules Bastien-Lepage: Angyali üdvözlet

Szinte közmegegyezéssel Bastien-Lepage vásznát kiáltották ki a díj várományosának, a festő barátai is készültek a biztosra vett győzelmi ünneplésre. A zsűri azonban elutasította a festményt, mivel az szürkületkor ábrázolta a jelenetet, pedig a történet éjszaka játszódik. Az elbeszélések alapján tudjuk, hogy Bastien-Lepage sokat vívódott a napszak megválasztásán, mivel szakmailag úgy vélte, hogy tónusosabban tudja ábrázolni az alakokat, ha nem teljes a sötétség. Ezáltal az ő alakjai  élesen elütöttek a többiek sötét fekete háttérből kivilágító szereplőítől.
A zsűri ennyi eltérést már nem tartott megengedhetőnek, de hogy a botrányt elkerülje, Bastien-Lepage festményét egy valójában semmit sem jelentő második helyezéssel jutalmazta. Az első helyezettek  felvételt nyertek a Académie de France à Rome-ra.

Ez a csalódás késztette Bastien-Lapaget az akadémiai irányvonaltól való elszakadásra, így fordult a természetes témák és az alternatív technikák felé. Hitvallásává vált, hogy semmi sem jó, csak az igazság, és mindenki azt fesse, amit szeret.
Ettől kezdve  hús-vér emberek váltak festményei főszereplőívé természetes környezetükben.
Első figyelemfelkeltő műve az Aratók c. alkotás, amely az 1878-as

Aratók (1878)
Jules Bastien-Lepage: Krumpliszedők

 

 

 

 

 

Szalon egyik fő szenzációja volt, bár a paraszti lét akkori szemmel nézve durva ábrázolása polémiát váltott ki a művészvilágban. Ennek hatására az 1879-es Szalonra készített Krumpliszedők c. festményen a parasztlányok ugyan durva vászonruhában vannak, de arcuk sokkal idealizáltabb, hogy ezáltal a  festmény  a földművesek munkájának erkölcsi értékét és a munkavégzésükben rejlő erőt fejezze ki. Ezt a szentimentalista vonalat a Szalon közönsége is egyöntetű örömmel fogadta, a szakma pedig a Becsületrenddel díjazta.
A Pásztorok üdvözlése és a Krumpliszedők között eltelt 4 év keretbe foglaja Bastien-Lepage pályafutásának ívét az akadémiai stílustól az impresszionista irányvonalig.

“Sajátságos, – – mily nagy volt a hatása e legkevésbbé sem forradalmi szellemnek, s mily lázba hozta a nyolcvanas-kilencvenes években a fiatal festőnemzedéket, egész Európában. Ami a nagy úttörőknek, Courbetnek, Manetnak, Whistlernek, Monetnak nem sikerült, azt Bastien-Lepage megalkuvó művészete egy csapásra elérte, megtörte az akadémikus iskola uralmát, a természet közvetlen tanulmányozására buzdítva. Mikor 1884-ben meghalt, az impresszionizmus törekvései iránt fel volt keltve az érdeklődés. “(Dr. Lázár Béla, 1906)

Valóban, élete utolsó időszakában egész kultusz alakult ki körülötte, egy kortárs kritikus így kiáltott fel: „Minden szobában, minden falon, minden lépésnél – Bastien-Lepage! mindenütt, mindig és örökké … Mindenki festett bérházban  ma Mr. Bastien-Lepage képei lógnak!”

Hogy hova jutott volna el ez a folyamat, nem tudhatjuk, mert gyógyíthatatlan betegsége fiatalon véget vetett a felívelő pályafutásnak. Élete utolsó éveiben rengeteget utazott (Anglia, Svájc, Olaszország), mindenhonnan elkészült vásznakkal tért haza, gyakran gyerekeket, fiatalokat ábrázolva. Betegsége  miatt Algériába menve remélte, hogy az ottani napsütéses környezet segíteni fogja a gyógyulást, de sajnos visszatérve Párizsba, 1884-ben rákban meghalt.

1885-ben, nem sokkal halála után emlékkiállítást rendeztek tiszteletére, ahol több mint 200 festményét és rajzát állították ki.

Íme néhány jelentősebb alkotása:

Reklámok

“Nem leszek egy amerikai milliomosnő pincsikutyája!”

– jelentette ki gróf Batthyány Gyula, amikor Elisabeth Arden, a kozmetikai ipar milliárdos nagyasszonya 1956-ban 10.000 dollárt küldött az országból való kimenekítésére.
Pedig oka lett volna a távozásra, hiszen 1952-től több évig koholt vádak miatt raboskodott Márianosztrán, a 111-es cellában. Koncepciós perben, kémkedésért ítélték el, szabadulása után
1959-ig pedig kegyelemkenyéren élt Polgárdiban volt tiszttartója lakásában. Vagyonát elkobozták, kisemmizve halt meg 72 éves korában.

1952. a rabosítás fotói

Ki is volt ez a tragikus sorsú ember?
Az első felelős magyar kormány miniszterelnökének, gróf Batthyány Lajosnak 1887-ben született dédunokája Vaszary János

Tartalékis honvéd huszártisztként 1914-ben

magántanítványaként kezdte művészi pályáját. Sok történet kering a 19–20. század fordulóján a hivatalnokpálya helyett a művészetet választó festőkről. A vaskalapos papák torkán – mondjuk egy Márffy vagy egy Csók papáén– csak erős küzdelem árán tudták lenyomni a különc pályaválasztást. Nos, ilyen gondokkal a fiatal Batthyány gróf nem küszködött.  Ahogy írta 1941-es cikkében: „családom anyai ágában (az Andrássy nemzetségben) a képzőművészet szeretete tradíció volt. Minden Andrássy szerette a festészetet, vagy maga is festett s rajzolgatott, mint – kontár.”
Grófunk gyakorlatilag az Andrássy-kastélyokban nőtt fel, Terebesen és Tiszadobon együtt rajzolgatva és festegetve a többiekkel.

Tiszadobi Andrássy-kastély
A gróf szülöhelye Ikervár

 

 

 

 

Tehetségét hamar felismerték és támogatták. Mint befutott társasági festő később nagy pénzeket keresett, de életvitelének fenntartása az örökölt (és a házasság során szerzett) vagyon nélkül nem ment volna.

Portré a művész feleségéről: Károlyi Zsuzsanna grófnő

Igaz, a hatalmas gazdagság csak kívülről látszik mérhetetlennek. A harmincas években az arisztokrácia folyamatosan szegényedett, ráadásul egy olyan kultúrnívóhoz ragaszkodtak, ami nagyon-nagyon sokba került. Ennek a rétegnek általában derogált a pénzzel való foglalkozás, Batthyány Gyula apja meg kimondottan arról volt híres,

Batthyány vadászkastély Polgárdi

 

 

hogy nem tudott bánni a pénzzel. Őt a melegházai, a Polgárdi kastély parkja érdekelte, a bevételek és kiadások egyensúlya hidegen hagyta. Ebből az következett, hogy folyamatosan adogatták el a birtokokat, vagy legalábbis bérbe adták a földjeiket. Tévedés lenne azt hinni, hogy felvetette őket a pénz. A két világháború között permanenssé vált az egyensúlyozás az arisztokratikus életforma és a teljes csőd között. De visszatérve a festőhöz, egyáltalán nem volt véletlen, hogy a harmincas években elképesztő mennyiségű portrét festett, mivel ezekért komoly pénzeket kapott.

Önarckép 1910.

A nagyvilági társasági életet élő gróf sikeres évtizedeit össze lehet állítani a korabeli lapok színes riportjaiból, főként a Színházi Életből. Életének lapjain egymás után bukkannak fel a világsztárok, a Batthyány művészetét nagyban befolyásoló orosz balett (Gyagilevvel és Nizsinszkijjel), a lengyel art deco sikerfestő, Tamara Lempicka, vagy akár a luxusipar olyan mágnásai, mint az ékszerész Louis Cartier vagy a szépségdiktátor Elizabeth Arden.

Tamara de Lempicka
Elisabeth Arden
Vaclav Nizsinszkij

 

 

 

 

 

Valamint grófnék és bárónék hosszú tömött sorban. Segítségükkel kirajzolódik az az elit, amelynek Batthyány fontos figurája volt.

Andrássy Katinkával a 300 éves ember c. film forgatásán 1914-ben (a film elveszett)

Lóverseny, premier, egzotikus utazások és gáláns fogadások. Állnak a színfalak, látjuk benne Batthyány kifogástalanul elegáns, karcsú és magas alakját.  Nemcsak szépasszonyok százait festette meg, de divatguruként is aktí volt, sminktanácsokat és öltözködési tippeket adott, még ruhát is tervezett.

A balszélső 2 jelmezt Batthyány Gyula tervezte.

Nemcsak festette, de vallotta is az art decós szépségideált. „A fiús, fölöslegmentes, kisportolt női testek olyan magas kultúrát sugároznak ki magukból – mondta 1932-ben –, olyan távolodást a nő mint préda fogalmától, hogy csak nagyon kifinomodott szépérzékű emberben keltenek erotikus vágyat.”

Könyvtárszobában

A második világháború azonban mindent megváltoztatott.  Batthyány Gyula nagyon tisztán látta, meg is írta, hogy a magyar arisztokrácia elsüllyed. Tisztában volt azzal, hogy valami olyasmit képvisel, ami szükségszerűen el fog tűnni. Egy interjúban elmondta, hogy a magyar arisztokrácia túlérett, időszerűtlen társadalmi szerepet hordoz.
Nem is tévedett, bár ilyen drasztikus változásokra nyilván nem gondolhatott. A háború után gyakorlatilag nincstelen földönfutó lett. Fiával, Bálinntal ellentétben mégsem próbált menekülni az orazágból.  Generációja egy olyan társaság volt, aminek az értékrendjét  ma már kevesen tudják magukévá tenni. Sokan közülük úgy gondolkodtak, hogy nem hagyhatják el a hazájukat, még akkor sem, ha itthon csak szenvedés vár rájuk: „ha mi elmegyünk, ki marad itthon?” – ez volt az örök dilemma. A következő generáció, például Batthyány Bálint már másként gondolkodott: ő el akart volna menni.

Fia portréja és fotója 1930-as évek

Bálint 1956 végén néhány társával, többek között Bilicsi Tivadarral és családjával együtt neki is vágott a határnak. A menekülő csoport egyik tagja mesélte, hogy végül azért kapták el őket, mert a színész felesége meglehetősen termetes volt, és nagyon lassan gyalogolt.
A börtönévek után a festőnek Polgárdiban volt egy szobája, egy kanapéja, s ott éldegélt egyik napról a másikra. Andrássy-Pallavicini Borbála, aki az ötvenes években Polgárdiban meglátogatta a művészt, leírta, hogy a festő napjai azzal teltek, hogy reggeltől estig készítette a történelmi kompozíciókat.

Készül a festmény gróf Batthyány Lajos letartóztatásáról

Körülbelül kétszáz képet tervezett a világtörténelem legkülönbözőbb eseményeiről.  Minden egyes alaknak történelmi jelentősége/szerepe van, valós helyszínekkel, gondosan ügyelve a ruházat hitelességére. Egy-egy képet nagyjából három héten át rajzolt reggeltől estig.
Hogy mi szükség volt ezekre a történelmi tablókra? Talán gyógyírt jelentettek, kapaszkodót a múltba, ahol olyan biztosnak és kiszámíthatónak látszott a jövő.
2015-ben a Kieselbach Galéria mutatta be a nagyközönségnek az elfeledett festőt. A kiállításra készült videó-előzetes nagyszerű összefoglaló gróf Batthyány Gyula művészetéről:

„A formailag burjánzó, érzékiséggel telített látvány, a test leplezetlen kultusza nagyon intenzíven hat a nézőre, s ez az effektus sokakat hoz zavarba Batthyány képei előtt” – így jellemzi a művész festményeit Kieselbach Tamás egy  kötet előszavában. Molnos Péter gróf Batthyány Gyula című könyvében megismerhetjük a különleges művész életrajzát, pályafutását, csaknem százötven színes reprodukció és több mint kétszáz korabeli dokumentumfotó kíséretében.

FESTMÉNYEI:

“Én szeretem Ferenczyt, mert borotválja a bajuszát; csak kár, hogy fest”…

Én is szeretem Ferenczyt, de be kell valljam,  ehhez az érzéshez formásra nyírt bajuszának igencsak kevés köze van, viszont annál inkább a különös  éleslátással megfogalmazott véleményben lesajnált festményeknek!

Ki az, akit ne ragadnának magukkal a ma már klasszikusnak számító, fényáradatban úszó “nyári” festmények?

Október 1903.
Október 1903.

Ezeket a képeket nézve (Majális,Október, Festőnő…) arcunkon érezzük a nap melegét, szemünket pedig elvakítják a tárgyakról, ruhákról visszaverődő napsugarak.  Még a “szürke” korszak zsánerképei (Kődobálók, Plakátok előtt, Kertészek…) is sugároznak egyfajta szomorú szépséget,

Plakátok előtt 1895.
Plakátok előtt 1895.

csupa szépen formált fej, hamvas bőr, letisztult kompozíció… A “családi album” érzelmekkel teli festményei közül abszolút kedvenceim az ikrekről készült portrék: a vörös ruhás Béni duzzogó arca  ma a Facebook-on több száz like-ot és megosztást  generálna…

Béni 1894.
Béni 1894.

Az artisták, atléták világát bemutató kissé “vaskos” sorozatának nyers erőtől duzzadó alakjai pedig éppen az előző festmények szépségideáljával szemben érvényesülnek még inkább.

Artistapár 1913.
Artistapár 1913.

És nem mellékesen Ferenczy Károly, mint ember is szerethető. Fia, Valér emlékezései alapján rendkívül tartózkodó, több nyelven beszélő, széles látokörű férfi volt, aki így talán ki is lógott a művész társadalomból, legalábbis annak bohém életéből.

Ferenczy Károly 1910
Ferenczy Károly 1910

Egyszerre kötötte össze életét két nagy szerelmével, a festészettel és Fialka Olgával. Mindkettőhöz haláláig hűségesen ragaszkodott.

Fialka Olga, Valér, Béni, Noémi 1894.
Fialka Olga, Valér, Béni, Noémi 1894.

Felesége Olga, a ki maga is festészettel foglalkozott, lényegében férje pályájának és a gyerekeinek szentelte életét. A harmonikus családi élet meg is teremte gyümölcsét, gyermekeik annyira jól érezték magukat a szüleik által megteremtett közegben, hogy mindhárman apjuk hivatását követték: a legidősebb Valér festő , az ikrek közül Béni szobrász, Noémi pedig gobelinművész lett. Ferenczy Béni és felesége a vészkorszak ideje alatt zsidókat is bújtattak, amiért a Yad Vashem posztumusz  Élet Igazai címmel tüntette ki őket.
Ferenczy Károly levelezéskötete, az Ölel Carolus! még intimebb bepillantást enged a családi életbe, főleg, ha a gyerekek beceneveit olvassuk. Úgy tűnik, nevek kitalálásában feltűnő kreativitással büszkélkedhetett a művész:
Valér, alias Bimbi, Brand, Mungo* San, M. San , M.S., Mungonze, Valère.

Valér és Ferenczy Károly Nagybányán
Valér és Ferenczy Károly Nagybányán


Béni, alias Ben (Benjó) San, Ben Kristofonze, Ben Mustafa Röszel, Ben Röszt, Benjamin Schreckenzahn
(ekkor Béninek fájt a foga), Benjonze, Ben Röszel, Brösztes, Brüpel , Cristoforo, Cristofonze, O’Rösztes, Pomplejovszki, Pomplejevszki, Rösz, Rössl, Röszt, Rosztopcsin, Rösztopcsin, Röstropcsin*, Schlömpinski, Topcsin

Béni 1905. (fia)
Béni 1905. (fia)


Noémi, alias Cvanka/Zvanka*, Cvak/Zvak, Cvakieff, Cvakvides, Cvaljavoff, Cvuk, É.C. (Édes Cvanka), O’Cvuk/O’Cvuki San

Noémi (lánya) 1904.
Noémi (lánya) 1904.


Persze azért a legfontosabbak számunkra továbbra is gyönyörű festményei. Íme egy időrendi összeállítás a képekből, majd alatta egy családi fotóalbum.

Családi fotóalbum

 

Egy kevésbé ismert (de zseniális) orosz festő: Vaszilij Perov

Talán az irodalomtankönyvekből mindenkinek ismerős egy bizonyos Dosztojevszkij portré, és mivel a híres író éppen ma 192 éve született (1821.november.11), gondoltam, érdemes kicsit jobban megismerni a festőt és festményeit is. Megéri végigböngészni a képeket, mert nagyon kifejezőek, szinte elmesélnek egy-egy történetet.

Perov 1832-ben született, egy ügyész házasságon kívüli fiaként, Krigyener néven.  A Perov (toll) nevet nevelőnőjétől kapta. Kezdetektől fogva zsánerképeket festett, amelyek eleinte drámai pillanatokat ábrázoltak (Falusi temetés, Trojka). Az akadémiai kötöttségekkel szemben alapította meg társaival együtt a Vándorkiállítók Társaságát, festményein a drámaiságot felváltotta a szatirikus humor. Zsánerképei mellett ekkor festette meg több híresség portréját is, így Dosztojevszkijét is.
Később történelmi tárgyú képekkel kezdett foglalkozni, de ez irányú tervei korai halála miatt nem valósulhattak meg, 1882-ben tüdőbajban halt meg.

És most a képek:

Egy grandiózus vállalkozás

Meghívó Feszty Árpád Körképének megnyitójára1894-ben óriási felhajtás mellett mutatták be a nagyérdeműnek a székesfőváros legszebb látványosságának beharangozott Feszty Körképet. Tódultak az emberek a kor mozijába, hogy megcsodálják az 1725 nm-es festményt.

Persze hogy özönlöttek, hiszen három éven keresztül folyamatos médiacirkusz vette körül a festmény munkálatait. Olyan monumentális projekt volt, hogy amikor Fesztyné Jókai Róza meglátta a Belgiumból hozatott, speciálisan 8 m szélesre szőtt és végleges méretére összevarrt vásznat, elájult. Festő lévén, már akkor sem rajongott az ötletért, amikor a Párizsból hazatérő Feszty Árpád előrukkolt vele. Feszty Masa így emlékezett szülei vitájáról:

feszty-korkep

– Kérem Árpád, – mondta anyám – gondoljon Paál Lászlóra, Mészölyre, a többiekre, mennyire intim az ő művészetük! Akkora arányokban, amekkorára maga gondol, nem lehet igazán művészit alkotni…Apám dühbe jött, el volt keseredve. – Letöri szárnyaimat! – felelte haragosan.

Feszty apósának is beszámolt álmáról, és Jókai Mórt már fellelkesítette az ötlet, csak a témával nem volt megelégedve:

– Szép, szép ez, Árpád, de gondold meg, hogy pár év múlva Milléniumot ünneplünk. Nem a magyar történelemből kellene a témát venned? Például mit szólnál hozzá, ha azt tanácsolnám, hogy a magyarok ezeréves bejövetelének megünneplésére fesd meg a “Magyarok Bejövetelét?” Apám egy percig gondolkozott, azután összeölelte-csókolta Jókait és boldogan kiáltotta: – Nagyszerű, Pápikám! Megfestjük a Magyarok bejövetelét! Akármit beszél Rózsi, ketten vagyunk egy ellen. Mi győzünk! Viharos eget is festhetek, világító égaljával, hegyeket, völgyeket és nagyszerű magyar vitézeket. Köszönöm a gondolatot… miénk a világ, bátran előre!

120 m hosszú, 15m magas felületet kellett megfesteni. Három év szakadatlan festés (csak az égbolt elkészítése 2 hónapig tartott), közel 10 mázsa festék, húsz művész, síneken gördülő festőállványok, külön a festmény számára építtetett épület, mindez valóban grandiózus végkifejletet sejtetett! A fővárossal kötött szerződésben megállapított két éFeszty árpád lányával, Masávalves határidőt még az éjt nappallá tévő munka mellett sem sikerült betartani. A művészcsoport a figyelem középpontjában volt, mulattatásukról Dankó Pista és a többi művésztárs gondoskodott.Végül 1894 május 13-án tódultak az emberek a látványosságra! A panorámafestmény akkoriban még újdonságnak számított: a körkép középpontjában állva a néző az ábrázolt táj vagy esemény részesének érezte magát. Ezt az illúziót erősítette a terepasztalhoz hasonló dioráma, amelyet a vászon és a néző közé építettek, és amely mintegy „folytatta” a képet – szinte filmszerűen összemosva a valósággal (a 3D-s mozi elődje).
Óriási volt a siker, Feszty nevét zengte az egész ország.

De „mikor kész lett a kép a Millenniumra és az egész ország Apám nevétől visszhangzott, ő már nem a régi Feszty Árpád volt többé, hanem idegzetében teljesen összeroskadt ember. Most már alhatott volna, de nem tudott. Bármennyi altatót vett be, bármit csinált, a szó szoros értelmében nem tudta hónapokig becsukni a szemét.”

FOTÓTÁR