Festmények kategória bejegyzései

Regina Cordium ( A szívek királynője)

Elisabeth Siddal
Elisabeth Siddal (1829-1862)

Lady Diana-t 130 évvel megelőzve lett Elisabeth Siddal a szívek királynője. 33 évesen, 1862-ben ópium túladagolásban halt meg, csupán két évvel az ismert festővel, Rossettivel való házassága után. A walesi szépség 18 éves korától modellkedéssel is foglalkozott, ekkortájt fedezték fel  maguknak a preraffaelita mozgalom alapítótagjai.

***
Kik a preraffaeliták?
Nem, a preraffaeliták nem XV. századi művészek, hanem ők bizony a XIX. század közepén alkottak, és mindnyájan a titokzatos P.R.B. szignót rejtették el műveiken.  (Pre Raphaelite Brotherhood). Fő célkitűzésük az akadémizmus elleni lázadás volt (ez nem újdonság), műveiket áthatja a romantikus miszticizmus. Meseszerű képeik gyakran torz perspektívával párosulva botránkoztatták meg a kor társadalmát, de célkitűzéseik termékeny talajra hullottak, pár éven belül az akadémizmus avíttságát elfújták az újabb törekvések, a csoport felbomlott. Alapítótagjai többek között Dante Gabriel Rossetti, William Holman Hunt, James Collinson voltak.
***

A gyönyörű, aranyhajú Elisabeth hamarosan vásznak sokaságán kápráztatta el a nézőközönséget, ő állt (feküdt) modellt John Everett Millais híres Ophéliájához is.

John Everett Millais: Ophelia
olaj, vászon 76x112cm

A kép festésekor (1852. november) Siddalnak  valóban egy vízzel teli kádban kellett hosszú órákat eltöltenie, és hogy ne fázzon meg – sajnos ez mégis bekövetkezett – alulról olajlámpákkal melegítették a jéghideg vizet. Az ekkor kapott tüdőgyulladás szerepet játszhatott későbbi tuberkulózisában is, mindenesetre Millais festménye közepes sikert aratott.

Dante Gabriel Rossetti

Ekkortól kezdve Elisabeth kizárólag Rossetti modellje és egyben szerelme lett, kapcsolatuk azonban  végül mindkettőjüket tönkretette. Rossetti a költőóriás, Dante bűvöletében élte le életét, szerelmüket is Dante és Beatrix beteljesületlen szerelmének látta.

Dante Gabriel Rossetti: Beata Beatrix, ca 1864-70.

Ophélia szerepe után Elisabeth életébe betört Beatrice, következtek a Beatrix-képek. Ezek egyike a Johannesburgi Művészeti Múzeum kollekciójába tartozó Regina Cordium c. festmény is (alul),
amelyen Elisabeth egy árvácskát tart a kezében, amely a viktoriánus korabeli virágnyelven a beteljesületlen szerelmet jelentette.

Regina Cordium – A szívek királynője

Ez nyilvánvalóan utal Dante és Beatrice beteljesületlen szerelmére, de különös jelentésárnyalatot ad a dolognak, hogy a kép Siddal és Rossetti esküvőjének évében készült…

Maga az esküvő is kényszerházasságnak tűnik inkább, semmint boldogító igennek, legalábbis Rossetti részéről. Elisabeth ekkortájt már komoly ópium-függősége mellett (elsőként amúgy Rossetti adta a nő kezébe a végzetes anyagot) ráadásul tüdőbeteg és depressziós is volt. Már az esküvő előtti években Rossetti új modellek (és szerelmek) után nézett, amiről Elisabeth is értesült.

Bocca Baciata (Lips That Have Been Kissed) c.1859 – új modell: Fanny Cornforth

 

Elisabeth Siddal: Önarckép

Emellett problémát jelentett Rossetti illuziókkal teli álomvilága is, amelyben egy elérhetetlen, mennyei szépségű nőalakként ábrázolta Siddalt, amelynek a tbc-s, ópiumista nő egyre kevésbé tudott megfelelni. Az éles különbség a valóság és az álomkép között jól látható, ha Elisabeth önarcképére tekintünk…
A festő barátai unszolására végül feleségül vette Elisabethet, de családjának nem merte bemutatni, félve a csalódástól. Az esküvőt titokban tartották meg, az utcáról összeszedett két tanú jelenlétében 😦  Elisabeth ekkor már olyan beteg volt, hogy kézben kellett vinni.
Még két év adatott Elisabeth Siddalnak, két vágyott terhességgel, de sajnos az első gyermek halottan született. A második terhesség végét pedig Elisabeth már nem tudta “kivárni”, 1862-ben ópium túladagolással vetett véget az életének.

William Hunt: Rossetti (1853)

Rossetti ettől kezdve bűntudat gyötörte, a temetésen egy patetikus mozdulattal  összes addig írt versét Elisabeth hajkoronájába és így a koporsóba rejtette.
Pár évvel később mindezt igencsak megbánhatta…
Elképesztő fordulatként 1869-ben, amikor már nem festett hanem költeményeket írt, új verseskötet kiadására készülve – ügynöke javaslatára –  az éjszaka leple alatt megbontotta felesége sírját, és kihalászta a verseket a koporsóból…Végül Rossetti is betegen, alkohol- és altatófüggőségtől szenvedve halt meg, egyesek szerint súlyos veseelégtelenségben, míg mások szerint öngyilkosságot követett el.

Elisabeth Siddal sírja

Az Elisabeth sírjáról készült fotó mellett álljon itt  egy sokatmondó idézet Dante Gabriel Rossettitől:

“Look in my face; my name is Might-have-been; I am also called No-more, Too-late, Farewell.”

“Nézz rám:  a nevem #lehetettvolna, #nincstovább, #túlkéső és #viszlát.

Reklámok

ARNOLDO – GROSS ARNOLD

Gross Arnold

Kevés olyan képzőművész van, akinek az alkotásaiból így sugárzik az élet szeretete, a játékosság, a humor. Az aprólékosan kidolgozott rézkarcok minden millimétere be van lakva, percekig nézegethetünk egy alkotást, mire minden kis részletét megismerjük.

 

 

 

Gross Arnold egész életművét a játékhoz fűződő bensőséges kapcsolata hatja át, ennek legjelentősebb forrása a tordai gyerekkor varázslatos világa volt.
Gross Arnold 1929-ben született Tordán.

A tordai családi ház

Édesapja maga is festő volt, így tulajdonképpen az anyatejjel szívta magába a művészetet. A tordai ház csodákkal teli udvara, üvegezett műterme, fából ácsolt hintája, a Tordai-hasadékba tett alkotói kirándulások egy egész életre való témát nyújtottak Gross Arnoldnak.

A tordai udvar hintája

Az idilli éveknek a második bécsi döntés vetett véget, a család Nagyváradra költözött,

 

 

majd amikor a párizsi békeszerződés  értelmében Erdély Románia része lett,   a még érettségi előtt álló Gross Arnold egy barátjával átszökött Magyarországra.  Szüleivel legközelebb 9 év múlva találkozhatott.

A Gross család Nagyvárado

Erről az időről így vall:

„Mindig vonzódtam a vonatokhoz. Amikor átszöktem Magyarországra, sokáig sóvárogva néztem utánuk, ahogy útnak indultak Nagyvárad felé, ahol a szüleim éltek. Csak kilenc-tíz kilométer a határtól, de én nem mertem hazamenni, útlevelem sem volt. S féltem, hogy felelősségre vonnak, mint szökevényt. Egyszer egy negyvenfős képzőművész csoporttal Bulgáriába utaztam, szüleim Nagyváradon felszálltak a vonatra: kilenc év után ott találkoztunk újra…”

A kertvége játékai (1988)

Egyetlen cél lebegett előtte, felvételt nyerni az Iparművészeti Akadémiára! A felvételin okmányok és érettségi bizonyítvány nélkül jelent meg, el is tanácsolták…volna…de másnap egy frissen készült grafikájával jelent meg újra…azonnal felvették a grafikai szakra!

Diplomáját évtizedekkel később postázták, mivel nem volt hajlandó orosz nyelvből vizsgát tenni. Végül a Főiskola unta el a várakozást J

Gross Arnold

Diploma nélkül is nagy lendülettel fogott művész egzisztenciája építésébe, és különleges tehetsége, egyedi stílusa hamar az érdeklődés középpontjába került. Sosem akart az asztalfióknak festeni, távol állt tőle az elefántcsonttornyában magányosan alkotó művész ideája. Az alkotás számára öröm volt, és az alkotásokkal örömet akart szerezni!

 

Pályája elején a természet harmóniája állt a középpontban, majd a táj fokozatosan benépesült különös figuráival.

Balaton (1954)

 

 

 

 

Budapesti álmok (1968)

 

 

 

 

 

Nézzék csak, a tordai udvar hinta kerete hány képen jelenik meg?

Madarak és virágok

 

 

 

 

 

Az alsó képen a Mama angyalként áll a tordai ház udvarában, a hinta stilizált kerete pedig templomként védelmezi az egész kertet. Gyönyörű!

Tordai műterem II.

Itália, az örök szerelem! Szinte visszatérő vendégként üdvözölték a Spanyol lépcső szomszédságában található Caffé Greco kávézóban!

Spanyol lépcső (1971)
Római házak (1965)

Nemcsak a képein, hanem otthonában is játékokkal, vasútmodellekkel, énekesmadarakkal bástyázta körül magát.

Lakásában

 

 

 

 

 

 

 

 

Óriási hatással volt rá Fellini és Chaplin művészete, ezeken keresztül a cirkusz varázslatos világa.

A bűvész (1970)

 

 

 

 

 

Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikus.
Rézkarcai megvásárolhatók az Art Home Galériában!

A képek forrása: http://www.grossarnold.com

Ha művészi élményekre vágyik: irány Pécs!

Pécs kihagyhatatlan!
Gyönyörű környék, hangulatos utcák, lenyűgőző belváros – de eszükbe se jusson ott parkolni, nekünk 5000 forintunk bánta a figyelmetlenséget 😦  (a Waze simán bevisz)
Ettől a kis kellemetlenségtől eltekintve a hely maradandó élményekkel gazdagítja az odalátogatókat!

Most a Modern Magyar Képtár gyűjteményét ajánlom figyelmükbe, ahol fantasztikus műalkotásokat nézhetünk meg élőben!

 

Gulácsy Lajos: Az ópiumszívó álma

Néhány igazi különlegesség:
Gulácsy Lajos két – teljesen különböző lelkiállapotot tükröző – művét nézve felsejlik a festő tragikus életpályája, hogyan jutott el a hulló szirmok között ölelkező szerelmespár “Extázis”-ától “Az ópiumszívó álma” látomásos, szürreális világáig.

Gulácsy Lajos: Extázis (1908)
Gulácsy és Csontváry

 

Egy sokatmondó fotó Gulácsyról (jobbszélen) és Csontváryról (középen)

 

 

 

A Ferenczy család apraja-nagyja néz ránk morcosan a galéria faláról,
Béni és Noémi sem voltak igazán elragadtatva a modellkedéstől. De le a kalappal Ferenczy papa előtt, hogy ezeket a kis duzzogókat megörökítette az utókornak, mégpedig szinte életnagyságban 🙂

Ferenczy Noémi
Béni 1894.

 

 

 

 

 

 

 

 

Mattis-Teuch János fái hajladoznak az éjben.

Mattis Teuch János: Sötét tájkép
Kontuly Béla: Árvák

 

 

 

 

 

 

 

Megdöbbentő az üresség és a kilátástalanság, ami Kontuly Béla Árvák c. festményéről árad, annyiban romlott a helyzet, hogy ma még árvának sem kell lenni ehhez a tökéletes elhagyatottsághoz 😦 Hátborzongatóan mai kép.

 

Egy gyönyörű Glatz Oszkár tájkép: A román határnál

Glatz Oszkár: A román határnál

 

Rippl -Rónai József: Park aktokkal

 

 

 

 

Ripp-Rónai sem maradhat ki a válogatásból, egy szenvedélyesen színes kép a kukoricás korszakból: Park aktokkal (1911-1912)

 

És meg folytathatnánk a sort Scheiber Hugó önarcképével,

Országh Lili: Cipők II. (1955)

Országh Lili : Cipők II. c. képével, ami lehet, hogy a jól ismert holokauszt emlékmű ötletéhez is hozzá járult.

 

 

 

 

…de higgyék el, érdemes elmenni és személyesen megnézni ezt a nagyívű, művészettörténeti áttekintést nyújtó kiállítást! És ha már Pécsen vannak, ne hagyják ki a Csontváry és a Vasarely múzeumot sem 🙂 Ja, és a Zsolnay Kulturális Negyed is fantasztikus!

Ha szeretik a különleges gasztronómiai élményeket és nem rettennek vissza a pubok hangulatától, akkor ebédre térjenek be a Korhely Pub-ba, mi nem bántuk meg 🙂

Ide kattintva galériában nézhetik meg a képeket! De igérjék meg, hogy elmennek 🙂 Élőben sokkal nagyobb élmény!

Ki ismeri Jules Bastien-Lepaget???

Ismerősek ezek a képek?

Ferenczy Károly, Csók István és Vaszary János.
Mindhárman a magyar századfordulós festészet büszkeségei.
Különös ez a gyöngyházas árnyalat, ami finom áttetsző halványságot kölcsönöz a képeknek, egységes tónusfátylat borítva a színekre.
És a központi figurák: parasztlányok, suhancok, katonák, a vidéki és a nagyvárosi élet mindannyi jellegzetes figurája!
Honnan ez a hasonló témaválasztás, honnan az összecsengő hangulat?

Jules Bastien
Jules Bastien-Lepage

Hallotta Ön Jules Bastien-Lepage nevét?

Ha esetleg Ön nem is, a fent említett három kíválóságunk példaképként tekintett erre a csupán 36 évig élt, és mindössze egy termékeny  évtizedet alkotó francia festőre.
Jules Bastien-Lepage ( a Lepage anyja neve volt, és a művészeti iskolában csatolta a nevéhez a könnyebb megkülönböztetés miatt) 31 évesen nyerte el a Becsületrendet Sarah Bernhardt portréjáért, és még ugyanebben az évben a Szalon is kitüntette a Krumpliszedők c. alkotását.

jules-bastien-lepage-sarah-bernhardt
Sarah Bernhardt
Jules Bastien-Lepage
Jules Bastien-Lepage: Krumpliszedők

Ekkor már ünnepelt sztár volt, de pályája éppen egy szakmai csalódás miatt vett új fordulatot néhány évvelkorábban.

1875-ben Jules Bastien-Lepage is indult a Prix de Rome pályázaton, amely során az alkotóknak egy megadott bibliai témát kellett megfesteniük (Angyal találkozása a pásztorokkal) az evangélium elbeszélése alapján.  A 10 döntős 90 napot dogozhatott az alkotáson, tulajdonképpen teljes elszigeteltségben, őrök felügyelete alatt. A 90 nap eltelte után kezdődött a zsűri munkája, addig is a nagyközönség számára is kiállították az elkészült festményeket.

Jules Bastien-Lepage - The Annunciation to the Shepherds 1
Jules Bastien-Lepage: Angyali üdvözlet

Szinte közmegegyezéssel Bastien-Lepage vásznát kiáltották ki a díj várományosának, a festő barátai is készültek a biztosra vett győzelmi ünneplésre. A zsűri azonban elutasította a festményt, mivel az szürkületkor ábrázolta a jelenetet, pedig a történet éjszaka játszódik. Az elbeszélések alapján tudjuk, hogy Bastien-Lepage sokat vívódott a napszak megválasztásán, mivel szakmailag úgy vélte, hogy tónusosabban tudja ábrázolni az alakokat, ha nem teljes a sötétség. Ezáltal az ő alakjai  élesen elütöttek a többiek sötét fekete háttérből kivilágító szereplőítől.
A zsűri ennyi eltérést már nem tartott megengedhetőnek, de hogy a botrányt elkerülje, Bastien-Lepage festményét egy valójában semmit sem jelentő második helyezéssel jutalmazta. Az első helyezettek  felvételt nyertek a Académie de France à Rome-ra.

Ez a csalódás késztette Bastien-Lapaget az akadémiai irányvonaltól való elszakadásra, így fordult a természetes témák és az alternatív technikák felé. Hitvallásává vált, hogy semmi sem jó, csak az igazság, és mindenki azt fesse, amit szeret.
Ettől kezdve  hús-vér emberek váltak festményei főszereplőívé természetes környezetükben.
Első figyelemfelkeltő műve az Aratók c. alkotás, amely az 1878-as

Aratók (1878)
Jules Bastien-Lepage: Krumpliszedők

 

 

 

 

 

Szalon egyik fő szenzációja volt, bár a paraszti lét akkori szemmel nézve durva ábrázolása polémiát váltott ki a művészvilágban. Ennek hatására az 1879-es Szalonra készített Krumpliszedők c. festményen a parasztlányok ugyan durva vászonruhában vannak, de arcuk sokkal idealizáltabb, hogy ezáltal a  festmény  a földművesek munkájának erkölcsi értékét és a munkavégzésükben rejlő erőt fejezze ki. Ezt a szentimentalista vonalat a Szalon közönsége is egyöntetű örömmel fogadta, a szakma pedig a Becsületrenddel díjazta.
A Pásztorok üdvözlése és a Krumpliszedők között eltelt 4 év keretbe foglaja Bastien-Lepage pályafutásának ívét az akadémiai stílustól az impresszionista irányvonalig.

“Sajátságos, – – mily nagy volt a hatása e legkevésbbé sem forradalmi szellemnek, s mily lázba hozta a nyolcvanas-kilencvenes években a fiatal festőnemzedéket, egész Európában. Ami a nagy úttörőknek, Courbetnek, Manetnak, Whistlernek, Monetnak nem sikerült, azt Bastien-Lepage megalkuvó művészete egy csapásra elérte, megtörte az akadémikus iskola uralmát, a természet közvetlen tanulmányozására buzdítva. Mikor 1884-ben meghalt, az impresszionizmus törekvései iránt fel volt keltve az érdeklődés. “(Dr. Lázár Béla, 1906)

Valóban, élete utolsó időszakában egész kultusz alakult ki körülötte, egy kortárs kritikus így kiáltott fel: „Minden szobában, minden falon, minden lépésnél – Bastien-Lepage! mindenütt, mindig és örökké … Mindenki festett bérházban  ma Mr. Bastien-Lepage képei lógnak!”

Hogy hova jutott volna el ez a folyamat, nem tudhatjuk, mert gyógyíthatatlan betegsége fiatalon véget vetett a felívelő pályafutásnak. Élete utolsó éveiben rengeteget utazott (Anglia, Svájc, Olaszország), mindenhonnan elkészült vásznakkal tért haza, gyakran gyerekeket, fiatalokat ábrázolva. Betegsége  miatt Algériába menve remélte, hogy az ottani napsütéses környezet segíteni fogja a gyógyulást, de sajnos visszatérve Párizsba, 1884-ben rákban meghalt.

1885-ben, nem sokkal halála után emlékkiállítást rendeztek tiszteletére, ahol több mint 200 festményét és rajzát állították ki.

Íme néhány jelentősebb alkotása:

“Nem leszek egy amerikai milliomosnő pincsikutyája!”

– jelentette ki gróf Batthyány Gyula, amikor Elisabeth Arden, a kozmetikai ipar milliárdos nagyasszonya 1956-ban 10.000 dollárt küldött az országból való kimenekítésére.
Pedig oka lett volna a távozásra, hiszen 1952-től több évig koholt vádak miatt raboskodott Márianosztrán, a 111-es cellában. Koncepciós perben, kémkedésért ítélték el, szabadulása után
1959-ig pedig kegyelemkenyéren élt Polgárdiban volt tiszttartója lakásában. Vagyonát elkobozták, kisemmizve halt meg 72 éves korában.

1952. a rabosítás fotói

Ki is volt ez a tragikus sorsú ember?
Az első felelős magyar kormány miniszterelnökének, gróf Batthyány Lajosnak 1887-ben született dédunokája Vaszary János

Tartalékis honvéd huszártisztként 1914-ben

magántanítványaként kezdte művészi pályáját. Sok történet kering a 19–20. század fordulóján a hivatalnokpálya helyett a művészetet választó festőkről. A vaskalapos papák torkán – mondjuk egy Márffy vagy egy Csók papáén– csak erős küzdelem árán tudták lenyomni a különc pályaválasztást. Nos, ilyen gondokkal a fiatal Batthyány gróf nem küszködött.  Ahogy írta 1941-es cikkében: „családom anyai ágában (az Andrássy nemzetségben) a képzőművészet szeretete tradíció volt. Minden Andrássy szerette a festészetet, vagy maga is festett s rajzolgatott, mint – kontár.”
Grófunk gyakorlatilag az Andrássy-kastélyokban nőtt fel, Terebesen és Tiszadobon együtt rajzolgatva és festegetve a többiekkel.

Tiszadobi Andrássy-kastély
A gróf szülöhelye Ikervár

 

 

 

 

Tehetségét hamar felismerték és támogatták. Mint befutott társasági festő később nagy pénzeket keresett, de életvitelének fenntartása az örökölt (és a házasság során szerzett) vagyon nélkül nem ment volna.

Portré a művész feleségéről: Károlyi Zsuzsanna grófnő

Igaz, a hatalmas gazdagság csak kívülről látszik mérhetetlennek. A harmincas években az arisztokrácia folyamatosan szegényedett, ráadásul egy olyan kultúrnívóhoz ragaszkodtak, ami nagyon-nagyon sokba került. Ennek a rétegnek általában derogált a pénzzel való foglalkozás, Batthyány Gyula apja meg kimondottan arról volt híres,

Batthyány vadászkastély Polgárdi

 

 

hogy nem tudott bánni a pénzzel. Őt a melegházai, a Polgárdi kastély parkja érdekelte, a bevételek és kiadások egyensúlya hidegen hagyta. Ebből az következett, hogy folyamatosan adogatták el a birtokokat, vagy legalábbis bérbe adták a földjeiket. Tévedés lenne azt hinni, hogy felvetette őket a pénz. A két világháború között permanenssé vált az egyensúlyozás az arisztokratikus életforma és a teljes csőd között. De visszatérve a festőhöz, egyáltalán nem volt véletlen, hogy a harmincas években elképesztő mennyiségű portrét festett, mivel ezekért komoly pénzeket kapott.

Önarckép 1910.

A nagyvilági társasági életet élő gróf sikeres évtizedeit össze lehet állítani a korabeli lapok színes riportjaiból, főként a Színházi Életből. Életének lapjain egymás után bukkannak fel a világsztárok, a Batthyány művészetét nagyban befolyásoló orosz balett (Gyagilevvel és Nizsinszkijjel), a lengyel art deco sikerfestő, Tamara Lempicka, vagy akár a luxusipar olyan mágnásai, mint az ékszerész Louis Cartier vagy a szépségdiktátor Elizabeth Arden.

Tamara de Lempicka
Elisabeth Arden
Vaclav Nizsinszkij

 

 

 

 

 

Valamint grófnék és bárónék hosszú tömött sorban. Segítségükkel kirajzolódik az az elit, amelynek Batthyány fontos figurája volt.

Andrássy Katinkával a 300 éves ember c. film forgatásán 1914-ben (a film elveszett)

Lóverseny, premier, egzotikus utazások és gáláns fogadások. Állnak a színfalak, látjuk benne Batthyány kifogástalanul elegáns, karcsú és magas alakját.  Nemcsak szépasszonyok százait festette meg, de divatguruként is aktí volt, sminktanácsokat és öltözködési tippeket adott, még ruhát is tervezett.

A balszélső 2 jelmezt Batthyány Gyula tervezte.

Nemcsak festette, de vallotta is az art decós szépségideált. „A fiús, fölöslegmentes, kisportolt női testek olyan magas kultúrát sugároznak ki magukból – mondta 1932-ben –, olyan távolodást a nő mint préda fogalmától, hogy csak nagyon kifinomodott szépérzékű emberben keltenek erotikus vágyat.”

Könyvtárszobában

A második világháború azonban mindent megváltoztatott.  Batthyány Gyula nagyon tisztán látta, meg is írta, hogy a magyar arisztokrácia elsüllyed. Tisztában volt azzal, hogy valami olyasmit képvisel, ami szükségszerűen el fog tűnni. Egy interjúban elmondta, hogy a magyar arisztokrácia túlérett, időszerűtlen társadalmi szerepet hordoz.
Nem is tévedett, bár ilyen drasztikus változásokra nyilván nem gondolhatott. A háború után gyakorlatilag nincstelen földönfutó lett. Fiával, Bálinntal ellentétben mégsem próbált menekülni az orazágból.  Generációja egy olyan társaság volt, aminek az értékrendjét  ma már kevesen tudják magukévá tenni. Sokan közülük úgy gondolkodtak, hogy nem hagyhatják el a hazájukat, még akkor sem, ha itthon csak szenvedés vár rájuk: „ha mi elmegyünk, ki marad itthon?” – ez volt az örök dilemma. A következő generáció, például Batthyány Bálint már másként gondolkodott: ő el akart volna menni.

Fia portréja és fotója 1930-as évek

Bálint 1956 végén néhány társával, többek között Bilicsi Tivadarral és családjával együtt neki is vágott a határnak. A menekülő csoport egyik tagja mesélte, hogy végül azért kapták el őket, mert a színész felesége meglehetősen termetes volt, és nagyon lassan gyalogolt.
A börtönévek után a festőnek Polgárdiban volt egy szobája, egy kanapéja, s ott éldegélt egyik napról a másikra. Andrássy-Pallavicini Borbála, aki az ötvenes években Polgárdiban meglátogatta a művészt, leírta, hogy a festő napjai azzal teltek, hogy reggeltől estig készítette a történelmi kompozíciókat.

Készül a festmény gróf Batthyány Lajos letartóztatásáról

Körülbelül kétszáz képet tervezett a világtörténelem legkülönbözőbb eseményeiről.  Minden egyes alaknak történelmi jelentősége/szerepe van, valós helyszínekkel, gondosan ügyelve a ruházat hitelességére. Egy-egy képet nagyjából három héten át rajzolt reggeltől estig.
Hogy mi szükség volt ezekre a történelmi tablókra? Talán gyógyírt jelentettek, kapaszkodót a múltba, ahol olyan biztosnak és kiszámíthatónak látszott a jövő.
2015-ben a Kieselbach Galéria mutatta be a nagyközönségnek az elfeledett festőt. A kiállításra készült videó-előzetes nagyszerű összefoglaló gróf Batthyány Gyula művészetéről:

„A formailag burjánzó, érzékiséggel telített látvány, a test leplezetlen kultusza nagyon intenzíven hat a nézőre, s ez az effektus sokakat hoz zavarba Batthyány képei előtt” – így jellemzi a művész festményeit Kieselbach Tamás egy  kötet előszavában. Molnos Péter gróf Batthyány Gyula című könyvében megismerhetjük a különleges művész életrajzát, pályafutását, csaknem százötven színes reprodukció és több mint kétszáz korabeli dokumentumfotó kíséretében.

FESTMÉNYEI:

VBV – augusztus 13!

Kedves balkezesek – sőt kétbalkezesek – , sok boldogságot!
Tudták Önök, hogy 1992 óta létezik a Balkezesek Világnapja?

Az alábbi műalkotások csupa kíváló  művész
fantasztikus balkezét dicsérik – ugyanis állítólag mind balkezesek voltak!

Vidám Balkezesek Világnapját kívánunk :),
és gyönyörködjünk együtt ezekben a csodálatos remekművekben!

Amerika Nagymamája – Grandma Moses

Anne Mary Robertson Moses 76 éves koráig a tipikus amerikai farmerfeleség életét élte, a gyereknevelés, ház körüli teendők, befőzések, patchwork takarók, ünnepek szent körforgásában. Sokak számára mindez maga a tömény konzervatív unalom, de nem érdemes elhamarkodottan dönteni.

painter-grandma-moses-promo

Anne Mary egy tízgyermekes családban nevelkedett 12 éves koráig, ekkor egy tehetős családhoz szegődött. 15 évig több családnál segédkezett: főzött, vasalt, varrt. 27 évesen férjhez ment. 10 gyermekük közül 5 nem érte meg a felnőttkort. 2 évtizeddel később sikerült saját farmot venniük, de 1927-ben férje szívrohamban meghalt. 1936-ig fia segítségével vezette tovább a farmot, majd ezt feladva egyik lányához költözött. Ekkor 76 éves volt. Már fiatalasszonyként is igyekezett kreatívan díszíteni otthonukat, el tudjuk képzelni a horgolt terítőket, a steppel takarókat…de Anne nem állt meg ennyinél!

Vérbeli street art alkotóként dekorálta ki a házuk tűzfalát! Íme, a mű:

1918_fireboard_bygrandmamoses
A kidekorált tűzfal

A 40-es években (vagyis 80 éves kora körül) aztán egészségügyi problémák miatt a hímzés már fájdalommal járt, ezért rokonai tanácsára átnyergelt a festészetre. Sőt, ha a festés közben fájni kezdett a jobb keze, egyszerűen váltott a balra.

moses-grandma
Festés közben

Közeli ismerősei már régebben Grandma Mosesnek hívták, később ez művésznévként is rajtaragadt. Festményeit kezdetben képeslapként forgalmazták, volt, amelyet bélyegként is kiadtak.

grandmamosesstamp1969
Bélyeg

Festményein a hagyományos, amerikai, vidéki élet hétköznapjai elevenednek meg. Szinte gyermekien egyszerű, nyugalmat és békét árasztó alkotásain keresztül hamar ismertté vált,  olyannyira, hogy  1950-ben egy dokumentumfilmet is készítettek az életéről, amelyet még Oscar-díjra is jelöltek!

A filmet itt lehet megtekinteni: Grandma Moses élete

100. születésnapján a Time magazin címlapján szerepelt,

1101531228_400
Címlapon

New York kormányzója a jeles napot csak Grandma Moses Day-nek nevezte el. 1961-ben kiadták a mesekönyvét, Ő volt Amerika Nagyija!

Sikerei, országos ismertsége ellenére megmaradt egyszerű vidéki háziasszonynak, aki hálás volt a hétköznapokért és belülről fakadó békéjével másoknak is adni tudott. Amikor az életéről kérdezték, így válaszolt:

Amikor visszanézek az életemre, egy jól elvégzett napi munkát látok, amivel elégedett vagyok. Boldog voltam és elégedett, semmit sem tudtam volna jobban csinnálni, az élet adta lehetőségekből kihoztam a legtöbbet. Az élet annyi, amennyit teszünk, mindig is ennyi volt és mindig is ennyi lesz”

1961-ben, 101 éves korában halt meg az élettel betelve. Egész Amerika gyászolta.

Jó tudni: 2006-ban a Sugaring Off c. festménye 1.2 millió dollárért kelt el!