Festmények kategória bejegyzései

Ha művészi élményekre vágyik: irány Pécs!

Pécs kihagyhatatlan!
Gyönyörű környék, hangulatos utcák, lenyűgőző belváros – de eszükbe se jusson ott parkolni, nekünk 5000 forintunk bánta a figyelmetlenséget 😦  (a Waze simán bevisz)
Ettől a kis kellemetlenségtől eltekintve a hely maradandó élményekkel gazdagítja az odalátogatókat!

Most a Modern Magyar Képtár gyűjteményét ajánlom figyelmükbe, ahol fantasztikus műalkotásokat nézhetünk meg élőben!

 

Gulácsy Lajos: Az ópiumszívó álma

Néhány igazi különlegesség:
Gulácsy Lajos két – teljesen különböző lelkiállapotot tükröző – művét nézve felsejlik a festő tragikus életpályája, hogyan jutott el a hulló szirmok között ölelkező szerelmespár “Extázis”-ától “Az ópiumszívó álma” látomásos, szürreális világáig.

Gulácsy Lajos: Extázis (1908)
Gulácsy és Csontváry

 

Egy sokatmondó fotó Gulácsyról (jobbszélen) és Csontváryról (középen)

 

 

 

A Ferenczy család apraja-nagyja néz ránk morcosan a galéria faláról,
Béni és Noémi sem voltak igazán elragadtatva a modellkedéstől. De le a kalappal Ferenczy papa előtt, hogy ezeket a kis duzzogókat megörökítette az utókornak, mégpedig szinte életnagyságban 🙂

Ferenczy Noémi
Béni 1894.

 

 

 

 

 

 

 

 

Mattis-Teuch János fái hajladoznak az éjben.

Mattis Teuch János: Sötét tájkép
Kontuly Béla: Árvák

 

 

 

 

 

 

 

Megdöbbentő az üresség és a kilátástalanság, ami Kontuly Béla Árvák c. festményéről árad, annyiban romlott a helyzet, hogy ma még árvának sem kell lenni ehhez a tökéletes elhagyatottsághoz 😦 Hátborzongatóan mai kép.

 

Egy gyönyörű Glatz Oszkár tájkép: A román határnál

Glatz Oszkár: A román határnál

 

Rippl -Rónai József: Park aktokkal

 

 

 

 

Ripp-Rónai sem maradhat ki a válogatásból, egy szenvedélyesen színes kép a kukoricás korszakból: Park aktokkal (1911-1912)

 

És meg folytathatnánk a sort Scheiber Hugó önarcképével,

Országh Lili: Cipők II. (1955)

Országh Lili : Cipők II. c. képével, ami lehet, hogy a jól ismert holokauszt emlékmű ötletéhez is hozzá járult.

 

 

 

 

…de higgyék el, érdemes elmenni és személyesen megnézni ezt a nagyívű, művészettörténeti áttekintést nyújtó kiállítást! És ha már Pécsen vannak, ne hagyják ki a Csontváry és a Vasarely múzeumot sem 🙂 Ja, és a Zsolnay Kulturális Negyed is fantasztikus!

Ha szeretik a különleges gasztronómiai élményeket és nem rettennek vissza a pubok hangulatától, akkor ebédre térjenek be a Korhely Pub-ba, mi nem bántuk meg 🙂

Ide kattintva galériában nézhetik meg a képeket! De igérjék meg, hogy elmennek 🙂 Élőben sokkal nagyobb élmény!

Reklámok

Ki ismeri Jules Bastien-Lepaget???

Ismerősek ezek a képek?

Ferenczy Károly, Csók István és Vaszary János.
Mindhárman a magyar századfordulós festészet büszkeségei.
Különös ez a gyöngyházas árnyalat, ami finom áttetsző halványságot kölcsönöz a képeknek, egységes tónusfátylat borítva a színekre.
És a központi figurák: parasztlányok, suhancok, katonák, a vidéki és a nagyvárosi élet mindannyi jellegzetes figurája!
Honnan ez a hasonló témaválasztás, honnan az összecsengő hangulat?

Jules Bastien
Jules Bastien-Lepage

Hallotta Ön Jules Bastien-Lepage nevét?

Ha esetleg Ön nem is, a fent említett három kíválóságunk példaképként tekintett erre a csupán 36 évig élt, és mindössze egy termékeny  évtizedet alkotó francia festőre.
Jules Bastien-Lepage ( a Lepage anyja neve volt, és a művészeti iskolában csatolta a nevéhez a könnyebb megkülönböztetés miatt) 31 évesen nyerte el a Becsületrendet Sarah Bernhardt portréjáért, és még ugyanebben az évben a Szalon is kitüntette a Krumpliszedők c. alkotását.

jules-bastien-lepage-sarah-bernhardt
Sarah Bernhardt
Jules Bastien-Lepage
Jules Bastien-Lepage: Krumpliszedők

Ekkor már ünnepelt sztár volt, de pályája éppen egy szakmai csalódás miatt vett új fordulatot néhány évvelkorábban.

1875-ben Jules Bastien-Lepage is indult a Prix de Rome pályázaton, amely során az alkotóknak egy megadott bibliai témát kellett megfesteniük (Angyal találkozása a pásztorokkal) az evangélium elbeszélése alapján.  A 10 döntős 90 napot dogozhatott az alkotáson, tulajdonképpen teljes elszigeteltségben, őrök felügyelete alatt. A 90 nap eltelte után kezdődött a zsűri munkája, addig is a nagyközönség számára is kiállították az elkészült festményeket.

Jules Bastien-Lepage - The Annunciation to the Shepherds 1
Jules Bastien-Lepage: Angyali üdvözlet

Szinte közmegegyezéssel Bastien-Lepage vásznát kiáltották ki a díj várományosának, a festő barátai is készültek a biztosra vett győzelmi ünneplésre. A zsűri azonban elutasította a festményt, mivel az szürkületkor ábrázolta a jelenetet, pedig a történet éjszaka játszódik. Az elbeszélések alapján tudjuk, hogy Bastien-Lepage sokat vívódott a napszak megválasztásán, mivel szakmailag úgy vélte, hogy tónusosabban tudja ábrázolni az alakokat, ha nem teljes a sötétség. Ezáltal az ő alakjai  élesen elütöttek a többiek sötét fekete háttérből kivilágító szereplőítől.
A zsűri ennyi eltérést már nem tartott megengedhetőnek, de hogy a botrányt elkerülje, Bastien-Lepage festményét egy valójában semmit sem jelentő második helyezéssel jutalmazta. Az első helyezettek  felvételt nyertek a Académie de France à Rome-ra.

Ez a csalódás késztette Bastien-Lapaget az akadémiai irányvonaltól való elszakadásra, így fordult a természetes témák és az alternatív technikák felé. Hitvallásává vált, hogy semmi sem jó, csak az igazság, és mindenki azt fesse, amit szeret.
Ettől kezdve  hús-vér emberek váltak festményei főszereplőívé természetes környezetükben.
Első figyelemfelkeltő műve az Aratók c. alkotás, amely az 1878-as

Aratók (1878)
Jules Bastien-Lepage: Krumpliszedők

 

 

 

 

 

Szalon egyik fő szenzációja volt, bár a paraszti lét akkori szemmel nézve durva ábrázolása polémiát váltott ki a művészvilágban. Ennek hatására az 1879-es Szalonra készített Krumpliszedők c. festményen a parasztlányok ugyan durva vászonruhában vannak, de arcuk sokkal idealizáltabb, hogy ezáltal a  festmény  a földművesek munkájának erkölcsi értékét és a munkavégzésükben rejlő erőt fejezze ki. Ezt a szentimentalista vonalat a Szalon közönsége is egyöntetű örömmel fogadta, a szakma pedig a Becsületrenddel díjazta.
A Pásztorok üdvözlése és a Krumpliszedők között eltelt 4 év keretbe foglaja Bastien-Lepage pályafutásának ívét az akadémiai stílustól az impresszionista irányvonalig.

“Sajátságos, – – mily nagy volt a hatása e legkevésbbé sem forradalmi szellemnek, s mily lázba hozta a nyolcvanas-kilencvenes években a fiatal festőnemzedéket, egész Európában. Ami a nagy úttörőknek, Courbetnek, Manetnak, Whistlernek, Monetnak nem sikerült, azt Bastien-Lepage megalkuvó művészete egy csapásra elérte, megtörte az akadémikus iskola uralmát, a természet közvetlen tanulmányozására buzdítva. Mikor 1884-ben meghalt, az impresszionizmus törekvései iránt fel volt keltve az érdeklődés. “(Dr. Lázár Béla, 1906)

Valóban, élete utolsó időszakában egész kultusz alakult ki körülötte, egy kortárs kritikus így kiáltott fel: „Minden szobában, minden falon, minden lépésnél – Bastien-Lepage! mindenütt, mindig és örökké … Mindenki festett bérházban  ma Mr. Bastien-Lepage képei lógnak!”

Hogy hova jutott volna el ez a folyamat, nem tudhatjuk, mert gyógyíthatatlan betegsége fiatalon véget vetett a felívelő pályafutásnak. Élete utolsó éveiben rengeteget utazott (Anglia, Svájc, Olaszország), mindenhonnan elkészült vásznakkal tért haza, gyakran gyerekeket, fiatalokat ábrázolva. Betegsége  miatt Algériába menve remélte, hogy az ottani napsütéses környezet segíteni fogja a gyógyulást, de sajnos visszatérve Párizsba, 1884-ben rákban meghalt.

1885-ben, nem sokkal halála után emlékkiállítást rendeztek tiszteletére, ahol több mint 200 festményét és rajzát állították ki.

Íme néhány jelentősebb alkotása:

“Nem leszek egy amerikai milliomosnő pincsikutyája!”

– jelentette ki gróf Batthyány Gyula, amikor Elisabeth Arden, a kozmetikai ipar milliárdos nagyasszonya 1956-ban 10.000 dollárt küldött az országból való kimenekítésére.
Pedig oka lett volna a távozásra, hiszen 1952-től több évig koholt vádak miatt raboskodott Márianosztrán, a 111-es cellában. Koncepciós perben, kémkedésért ítélték el, szabadulása után
1959-ig pedig kegyelemkenyéren élt Polgárdiban volt tiszttartója lakásában. Vagyonát elkobozták, kisemmizve halt meg 72 éves korában.

1952. a rabosítás fotói

Ki is volt ez a tragikus sorsú ember?
Az első felelős magyar kormány miniszterelnökének, gróf Batthyány Lajosnak 1887-ben született dédunokája Vaszary János

Tartalékis honvéd huszártisztként 1914-ben

magántanítványaként kezdte művészi pályáját. Sok történet kering a 19–20. század fordulóján a hivatalnokpálya helyett a művészetet választó festőkről. A vaskalapos papák torkán – mondjuk egy Márffy vagy egy Csók papáén– csak erős küzdelem árán tudták lenyomni a különc pályaválasztást. Nos, ilyen gondokkal a fiatal Batthyány gróf nem küszködött.  Ahogy írta 1941-es cikkében: „családom anyai ágában (az Andrássy nemzetségben) a képzőművészet szeretete tradíció volt. Minden Andrássy szerette a festészetet, vagy maga is festett s rajzolgatott, mint – kontár.”
Grófunk gyakorlatilag az Andrássy-kastélyokban nőtt fel, Terebesen és Tiszadobon együtt rajzolgatva és festegetve a többiekkel.

Tiszadobi Andrássy-kastély
A gróf szülöhelye Ikervár

 

 

 

 

Tehetségét hamar felismerték és támogatták. Mint befutott társasági festő később nagy pénzeket keresett, de életvitelének fenntartása az örökölt (és a házasság során szerzett) vagyon nélkül nem ment volna.

Portré a művész feleségéről: Károlyi Zsuzsanna grófnő

Igaz, a hatalmas gazdagság csak kívülről látszik mérhetetlennek. A harmincas években az arisztokrácia folyamatosan szegényedett, ráadásul egy olyan kultúrnívóhoz ragaszkodtak, ami nagyon-nagyon sokba került. Ennek a rétegnek általában derogált a pénzzel való foglalkozás, Batthyány Gyula apja meg kimondottan arról volt híres,

Batthyány vadászkastély Polgárdi

 

 

hogy nem tudott bánni a pénzzel. Őt a melegházai, a Polgárdi kastély parkja érdekelte, a bevételek és kiadások egyensúlya hidegen hagyta. Ebből az következett, hogy folyamatosan adogatták el a birtokokat, vagy legalábbis bérbe adták a földjeiket. Tévedés lenne azt hinni, hogy felvetette őket a pénz. A két világháború között permanenssé vált az egyensúlyozás az arisztokratikus életforma és a teljes csőd között. De visszatérve a festőhöz, egyáltalán nem volt véletlen, hogy a harmincas években elképesztő mennyiségű portrét festett, mivel ezekért komoly pénzeket kapott.

Önarckép 1910.

A nagyvilági társasági életet élő gróf sikeres évtizedeit össze lehet állítani a korabeli lapok színes riportjaiból, főként a Színházi Életből. Életének lapjain egymás után bukkannak fel a világsztárok, a Batthyány művészetét nagyban befolyásoló orosz balett (Gyagilevvel és Nizsinszkijjel), a lengyel art deco sikerfestő, Tamara Lempicka, vagy akár a luxusipar olyan mágnásai, mint az ékszerész Louis Cartier vagy a szépségdiktátor Elizabeth Arden.

Tamara de Lempicka
Elisabeth Arden
Vaclav Nizsinszkij

 

 

 

 

 

Valamint grófnék és bárónék hosszú tömött sorban. Segítségükkel kirajzolódik az az elit, amelynek Batthyány fontos figurája volt.

Andrássy Katinkával a 300 éves ember c. film forgatásán 1914-ben (a film elveszett)

Lóverseny, premier, egzotikus utazások és gáláns fogadások. Állnak a színfalak, látjuk benne Batthyány kifogástalanul elegáns, karcsú és magas alakját.  Nemcsak szépasszonyok százait festette meg, de divatguruként is aktí volt, sminktanácsokat és öltözködési tippeket adott, még ruhát is tervezett.

A balszélső 2 jelmezt Batthyány Gyula tervezte.

Nemcsak festette, de vallotta is az art decós szépségideált. „A fiús, fölöslegmentes, kisportolt női testek olyan magas kultúrát sugároznak ki magukból – mondta 1932-ben –, olyan távolodást a nő mint préda fogalmától, hogy csak nagyon kifinomodott szépérzékű emberben keltenek erotikus vágyat.”

Könyvtárszobában

A második világháború azonban mindent megváltoztatott.  Batthyány Gyula nagyon tisztán látta, meg is írta, hogy a magyar arisztokrácia elsüllyed. Tisztában volt azzal, hogy valami olyasmit képvisel, ami szükségszerűen el fog tűnni. Egy interjúban elmondta, hogy a magyar arisztokrácia túlérett, időszerűtlen társadalmi szerepet hordoz.
Nem is tévedett, bár ilyen drasztikus változásokra nyilván nem gondolhatott. A háború után gyakorlatilag nincstelen földönfutó lett. Fiával, Bálinntal ellentétben mégsem próbált menekülni az orazágból.  Generációja egy olyan társaság volt, aminek az értékrendjét  ma már kevesen tudják magukévá tenni. Sokan közülük úgy gondolkodtak, hogy nem hagyhatják el a hazájukat, még akkor sem, ha itthon csak szenvedés vár rájuk: „ha mi elmegyünk, ki marad itthon?” – ez volt az örök dilemma. A következő generáció, például Batthyány Bálint már másként gondolkodott: ő el akart volna menni.

Fia portréja és fotója 1930-as évek

Bálint 1956 végén néhány társával, többek között Bilicsi Tivadarral és családjával együtt neki is vágott a határnak. A menekülő csoport egyik tagja mesélte, hogy végül azért kapták el őket, mert a színész felesége meglehetősen termetes volt, és nagyon lassan gyalogolt.
A börtönévek után a festőnek Polgárdiban volt egy szobája, egy kanapéja, s ott éldegélt egyik napról a másikra. Andrássy-Pallavicini Borbála, aki az ötvenes években Polgárdiban meglátogatta a művészt, leírta, hogy a festő napjai azzal teltek, hogy reggeltől estig készítette a történelmi kompozíciókat.

Készül a festmény gróf Batthyány Lajos letartóztatásáról

Körülbelül kétszáz képet tervezett a világtörténelem legkülönbözőbb eseményeiről.  Minden egyes alaknak történelmi jelentősége/szerepe van, valós helyszínekkel, gondosan ügyelve a ruházat hitelességére. Egy-egy képet nagyjából három héten át rajzolt reggeltől estig.
Hogy mi szükség volt ezekre a történelmi tablókra? Talán gyógyírt jelentettek, kapaszkodót a múltba, ahol olyan biztosnak és kiszámíthatónak látszott a jövő.
2015-ben a Kieselbach Galéria mutatta be a nagyközönségnek az elfeledett festőt. A kiállításra készült videó-előzetes nagyszerű összefoglaló gróf Batthyány Gyula művészetéről:

„A formailag burjánzó, érzékiséggel telített látvány, a test leplezetlen kultusza nagyon intenzíven hat a nézőre, s ez az effektus sokakat hoz zavarba Batthyány képei előtt” – így jellemzi a művész festményeit Kieselbach Tamás egy  kötet előszavában. Molnos Péter gróf Batthyány Gyula című könyvében megismerhetjük a különleges művész életrajzát, pályafutását, csaknem százötven színes reprodukció és több mint kétszáz korabeli dokumentumfotó kíséretében.

FESTMÉNYEI:

VBV – augusztus 13!

Kedves balkezesek – sőt kétbalkezesek – , sok boldogságot!
Tudták Önök, hogy 1992 óta létezik a Balkezesek Világnapja?

Az alábbi műalkotások csupa kíváló  művész
fantasztikus balkezét dicsérik – ugyanis állítólag mind balkezesek voltak!

Vidám Balkezesek Világnapját kívánunk :),
és gyönyörködjünk együtt ezekben a csodálatos remekművekben!

Amerika Nagymamája – Grandma Moses

Anne Mary Robertson Moses 76 éves koráig a tipikus amerikai farmerfeleség életét élte, a gyereknevelés, ház körüli teendők, befőzések, patchwork takarók, ünnepek szent körforgásában. Sokak számára mindez maga a tömény konzervatív unalom, de nem érdemes elhamarkodottan dönteni.

painter-grandma-moses-promo

Anne Mary egy tízgyermekes családban nevelkedett 12 éves koráig, ekkor egy tehetős családhoz szegődött. 15 évig több családnál segédkezett: főzött, vasalt, varrt. 27 évesen férjhez ment. 10 gyermekük közül 5 nem érte meg a felnőttkort. 2 évtizeddel később sikerült saját farmot venniük, de 1927-ben férje szívrohamban meghalt. 1936-ig fia segítségével vezette tovább a farmot, majd ezt feladva egyik lányához költözött. Ekkor 76 éves volt. Már fiatalasszonyként is igyekezett kreatívan díszíteni otthonukat, el tudjuk képzelni a horgolt terítőket, a steppel takarókat…de Anne nem állt meg ennyinél!

Vérbeli street art alkotóként dekorálta ki a házuk tűzfalát! Íme, a mű:

1918_fireboard_bygrandmamoses
A kidekorált tűzfal

A 40-es években (vagyis 80 éves kora körül) aztán egészségügyi problémák miatt a hímzés már fájdalommal járt, ezért rokonai tanácsára átnyergelt a festészetre. Sőt, ha a festés közben fájni kezdett a jobb keze, egyszerűen váltott a balra.

moses-grandma
Festés közben

Közeli ismerősei már régebben Grandma Mosesnek hívták, később ez művésznévként is rajtaragadt. Festményeit kezdetben képeslapként forgalmazták, volt, amelyet bélyegként is kiadtak.

grandmamosesstamp1969
Bélyeg

Festményein a hagyományos, amerikai, vidéki élet hétköznapjai elevenednek meg. Szinte gyermekien egyszerű, nyugalmat és békét árasztó alkotásain keresztül hamar ismertté vált,  olyannyira, hogy  1950-ben egy dokumentumfilmet is készítettek az életéről, amelyet még Oscar-díjra is jelöltek!

A filmet itt lehet megtekinteni: Grandma Moses élete

100. születésnapján a Time magazin címlapján szerepelt,

1101531228_400
Címlapon

New York kormányzója a jeles napot csak Grandma Moses Day-nek nevezte el. 1961-ben kiadták a mesekönyvét, Ő volt Amerika Nagyija!

Sikerei, országos ismertsége ellenére megmaradt egyszerű vidéki háziasszonynak, aki hálás volt a hétköznapokért és belülről fakadó békéjével másoknak is adni tudott. Amikor az életéről kérdezték, így válaszolt:

Amikor visszanézek az életemre, egy jól elvégzett napi munkát látok, amivel elégedett vagyok. Boldog voltam és elégedett, semmit sem tudtam volna jobban csinnálni, az élet adta lehetőségekből kihoztam a legtöbbet. Az élet annyi, amennyit teszünk, mindig is ennyi volt és mindig is ennyi lesz”

1961-ben, 101 éves korában halt meg az élettel betelve. Egész Amerika gyászolta.

Jó tudni: 2006-ban a Sugaring Off c. festménye 1.2 millió dollárért kelt el!

Adele

Nemrég mutatták be a Hölgy aranyban c. filmet, amely  Gustav Klimt egyik legismertebb festményének történetét dolgozza fel. A filmről gondolkozva rá kellett döbbennem, hogy egyetlen festmény mennyi párhuzamos történetet, mennyi emberi sorsot hordoz magában.

Adele Bloch-Bauer
Adele Bloch-Bauer

A  gyönyörű portré  gazdag aranylemezes díszítettségével, a színek szinte teljes kizárásával különlegesen egyedi aurát teremt maga körül.

De hiába a sok arany, a tekintetet mégis a finoman megfestett arc, a távolba néző szelíd szemek, a szépívű szemöldök és az enyhén nyitott száj vonzza magához. A személyiség kisugárzása erősebb a nemesérc pompájánál.
Ki is ez a hölgy, aki szűk ruhájában, bő,  leomló aranyköntösében, a jövőről mit sem sejtve tekint le az utókorra?

Ciao Adele, Bécs búcsúja Ausztria Mona Lisájától 2006-ban
Ciao Adele, Bécs búcsúja Ausztria Mona Lisájától 2006-ban

A festményt sokáig csak úgy emlegették, mint Ausztria Mona Lisája, és egészen 2006-ig, amíg a Belvedere falán lógott, Hölgy Aranyban volt a címe.
Ez a cím azonban “jótékonyan” fedte el a valóságot: a portrét Klimt 1907-ben készítette egy osztrák-zsidó cukorgyáros, az új művészetek támogatója, az ismert műgyűjtő,  Ferdinand Bloch-Bauer megrendelésére, annak feleségéről, Adele-ről.

Egyedül Adele-t festette meg Klimt kétszer.
Egyedül Adele-t festette meg Klimt kétszer.

Adele Bloch, aki éppen két napja ünnepelte volna 134. születésnapját,  egy befolyásos zsidó család gyermeke volt,  apja az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb bankjának és egy vasúti társaságnak volt az igazgatója.  17 évesen ment férjhez a nála jóval idősebb Ferdinánd Bauerhez, így vették fel a Bloch-Bauer nevet.
Adele Bloch-Bauer szabad szellemű fiatalasszony volt, haladó gondolkodásával jóval megelőzte korát. Mivel egyetemre nem járhatott, sajátos módon képezte magát: délutánonként festőket, zenészeket, tudósokat fogadott szalonjában és  férjével együtt egyben mecénásként is támogatta őket. A család közvetlen barátai közé tartozott Mahler, Schönberg, Freud, Werfel, Richard Strauss, Brahms, Klimt  és még sok prominens személyiség.

Ebben a szalonban fonódott össze a festmény sorsa az egész századfordulós Bécs kulturális sokszínűségével, pezsgő művészeti és tudományos életével. Az arany portréban Bécs aranykora testesült meg.

A Bloch-Bauer család otthona Bécsben.
A Bloch-Bauer család otthona Bécsben.
A Bécsi Opera a századfordulón
A Bécsi Opera a századfordulón

 

 

 

 

 

 

1907-ben, a festmény elkészültekor érkezett Bécsbe művészi karrierről álmodva egy fiatalember, akit azonban két ízben is elutasítottak a Bécsi Művészeti Akadémiáról.  Szegényes körülmények között élt, szuvenír-festésből tartotta fenn magát és gazdag zsidó jótékonykodók által létrehozott szociális szálláson lakott.

Adolf Hitler festménye
Adolf Hitler festménye

Az ekkor még ismeretlen Adolf Hitler sorsa 1938-ban fonódott össze a Bloch-Bauer családéval, amikor a nemzetiszocialista hatalomátvételkor elkobozták vagyonukat, a családtagokat pedig menekülésre és vagyonuk hátrahagyására kényszerítették. Ekkor azonban Adele már nem élt, jóval korábban, 1925-ben halt meg agyhártyagyulladásban. A Klmit-festmények halála után férje tulajdonába kerültek, de Adele arra kérte végrendeletében a férjét, hogy mindkettejük halála után a képeket ajándékozza a Bécsi Állami Galériának. Erre az ajándékozásra azonban már nem kerülhetett sor, mivel Ferdinánd  Svájcba emigrált a nácik elől és ott is halt meg 1945-ben. Végrendeletében minden ajándékozási szándékot visszavont és ügyvédei útján igyekezett visszaszerezni a festményeket. Sikertelenül.

Adele Bloch-Bauer
Adele Bloch-Bauer

 

Gustav Klimt
Gustav Klimt

A portré készítője Gustav Klimt a bécsi szecesszió egyik legismertebb művésze (nem csoda, hogy Ausztria nehezen vált meg a remekművektől) ,  már 1907-ben is befutott festőnek számított, bár a konzervatív körök elutasították és munkásságát sokszor kísérték botrányok.  Évekig készítette például a bécsi egyetem felkérése alapján freskó-sorozatát, amelyet aztán botrányosnak, obszcénnek minősítve dobtak vissza az orvosprofesszorok. Nemes egyszerűséggel így írtak alkotásairól: „Nem a meztelenség és nem a szabad művészet ellen küzdünk, hanem a csúf művészet ellen.” Klimt válasza erre egy újabb festmény volt, Becsmérlőimnek címmel. (Ezt a címet később barátai javaslata alapján megváltoztatta Aranyhalak-ra )

Gustav Klimt Aranyhalak /Becsmérlőimnek
Gustav Klimt Aranyhalak /Becsmérlőimnek

Klimt bohém életfelfogásának köszönhetően baráti társaságában a Király becenevet birtokolta,   egy ismerős leírása alapján “zömök alkat, eléggé nagydarab, kisportolt test… egy vidéki legény vidám nyersessége jellemzi, a bőre napbarnított, akár egy tengerészé, a pofacsontjai kiállóak, pici szeme élénk. A haját hátrafésüli a halántékáról, talán, hogy hosszabbnak tessék az arca. Hangosan beszél, erős tájszólással. Szeret évődni és viccelődni.”

Gustav Klimt
Gustav Klimt

Művészetében zseniálisan ötvözte a képzőművészetet az iparművészettel, mindenféle anyagot és technikát felhasznált alkotásaiban, tervezett ruhákat, készített reklámgrafikát. A bécsi arisztokrácia kedvelt portréfestője lett, de mivel csak saját kedvére volt hajlandó festeni, volt olyan iparmágnás, aki 15 éven át ostromolta sikertelenül  a művészt, hogy megfesse felesége arcképét. Egyes kortársai szerint Klimt portréin a tüllökben, muszlinokban és csipkékben,

Gretha Felsőványi
Gretha Felsőványi

vagy akár a halpikkelyt és növényi ereket utánozó szoros ruhákban az előkelő hölgyek az állat- és növényvilágra emlékeztetnek.

Emilie Flöge
Emilie Flöge
Maria Henneberg
Maria Henneberg

 

 

 

 

Ennél a pontnál kapcsolódik be a történetbe a harmadik személy, Emilie Flöge, a befutott divattervező és modell.  A festővel családi szálak révén kerültek ismeretségbe, Emilie ekkor 18 éves volt.  Többször együtt nyaraltak  az Attersee-nél, innen származik Klimt kevés tájképeinek egyike is,  az Unterach az Atter-tónál (1915). Ez a festmény szintén Adele Bloch-Bauer tulajdonában volt, és a portréval egy időben sajátították ki a nácik.

Unterach az Atter-tónál
Unterach az Atter-tónál

 

A gazdag családból származó Flöge nővérek mesebeli karriert futottak be. Valószínűleg ezt jócskán segítette az anyagi háttér, és a Klimt révén kapott jó referencia. A Mariahilferstrassén megnyitott divat üzletüket a Wiener Werkstatte rendezte be. A luxusbútorok, és a falakon díszelgő nyomatok a szecessziót hirdették.

Flöge inspiráció Valentino divatbemutatóján / 2015.
Flöge inspiráció Valentino divatbemutatóján / 2015.

Érdekesség volt a padlószőnyeg -ami ekkor abszolút újdonságnak számított- , és a vásárlók számára kialakított tükrös öltöző, ahol ezeket beállítva, minden irányból megtekinthették a ruhákat.  Emilie gazdag iparmágnás feleségeket öltöztetett, míg Klimt ugyanezeket a hölgyeket festette meg. Kölcsönösen hatottak egymásra és segítették egymás munkáját.

Emilie Flöge ruhái
Emilie Flöge ruhái

A kényelmes, zsákszerű szabásvonal a szecesszió híveinek körében hódított, Emilie is ilyeneket hordott, sőt Klimt is tervezett néhány darabot. A festő szintén a Flöge szalonban készült köpenyekben járt, melyekhez Mexikóból hozatták az anyagot. De ez a bohém vonal csak a művészek közt aratott igazán sikert.

Klimt és Flöge zsákruhákban
Klimt és Flöge zsákruhákban

 

Emilie Flöge
Emilie Flöge

 

1918-ban, Klimt halálakor a hagyatéka felét Emilie örökölte, de sajnos a második világháború végén egy tűzvészben a szalon kollekciója és a Klimt-hagyaték ezen része  is megsemmisült.

Egyes elemzők szerint a leghíresebb Klimt-festmény,  “A csók”,  kettejük szerelmét ábrázolja.

Klimt: A csók
Klimt: A csók

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha most visszatérünk a filmhez, mint kiindulóponthoz,  Maria Altmannról is szót kell ejtenünk, aki Maria Viktoria Bloch-Bauer néven látta meg a napvilágot 1916-ban.

Maria Bloch-Bauer
Maria Bloch-Bauer
Maria Bloch-Bauer
Maria Bloch-Bauer

Nagynénje volt Adele, akinek a portréját gyerekként, majd fiatal hölgyként is minden egyes náluk töltött alkalommal megcsodálhatta. 1938-ban az Anschluss idején a szeme láttára tették tönkre és fosztották ki családját, apja meghalt. Végül férjével együtt sikerült Amerikába menekülnie, ahol teljesen új életet kezdtek, Maria egy elegáns ruhaüzlet tulajdonosa lett, négy gyermekül született.

Maria Altmann
Maria Altmann

A Belvederében pedig mindeközben ott függött az aranyruhás hölgy portréja, az alábbi felirattal: “a múzeumnak ajándékozta Adele Bloch és Ferdinand Bauer.”

Ma Adele Bloch-Bauer portréja New Yorkban a Neue Galerie-ben látható. Maria Altmann évekig tartó, kalandos pereskedések során, nagy sajtó visszhang mellett szerezte vissza a családi kincseket. (erről szól a film, Helen Mirren és Ryan reynolds főszereplésével)
A festmény a valaha legdrágábban eladott festmények közé tartozik, 135 millió dollárért vette meg a múzeum számára Ronald Lauder.

Ebbe a portréba egy egész korszak tündöklése  van belesűrítve, személyes sorsok, birodalmi ábrándok, jogtalanság és igazságosság.

Egy aranykor tündöklése
Egy aranykor tündöklése

Adele éppen 108 éve nézi figyelmesen a körülötte zajló eseményeket.
Ha ezek a szemek mesélni tudnának!
Jó lenne egyszer élőben is megcsodálni és a szemébe nézni…

 

“…tányérokat, üvegeket, bútorokat is terveztem…”

1896-ban egy budapesti magánlakásban megnyitották egy festőművész kiállítását. A produkciónak nem volt túlzott sikere, a hazai kritikát nem érdekelték sem a képek, sem azok kedvező párizsi fogadtatása. Egy pasztellképet gróf Andrássy Tivadar mégis megvásárolt, és fittyet hányva a kritikusok véleményének, egy egész ebédlő megtervezését, kivitelezését rendelte meg a festőtől, Rippl-Rónai Józseftől.

„Nemcsak a pikturámhoz stílusban közel álló szőnyegeket, hanem ízlésemnek megfelelő módon tányérokat, üvegeket, bútorokat is terveztem, ami ebben az időben nagyon feltűnő, majdnem egyedülálló dolog volt” –írta később Rippl.

A festő iparművészeti kísérleteit a hivatalosok megmosolyogták, értetlenül fogadták. Erről később így emlékezett:

„Emlékszem, különösen az Idealizmus és realizmus című képszőnyegemet nagy ambícióval csináltuk… Szépnek ígérkezett és igen eredetinek: zöld és sárga harmónia, új színek, merész elhatározással megállapítva. Hittünk abban, hogy nem mindennapi lesz, talán még meg is veszi a kormány. Dehogy vette. Hiszen a hivatalos nagyságok még ilyet nem láttak, és ha nem láttak ők, a mindenlátók, akkor az csak ostobaság lehet. Így volt csakugyan: elküldtem, visszaküldték.”

De 1896-ban megadatott a nagy lehetőség: bútorokat, szőnyegeket, étkészleteket tervezhetett egy gróf budai palotájába. Az ebédlő különlegessége egy világító mennyezet volt, amely Tiffany-üvegből volt összeállítva és felhős égboltnak tűnt. Az ablaküvegeket Róth Miksa tervezte. Különlegesen becses darab volt a kandalló fölött látható falikárpit (Vörös ruhás nő), amelyen a fiatal grófnő karcsú alakja tűnik fel, természetesen virágok között. A szőnyeg Rippl feleségének, a francia származású Baudrion Lazarine-nak keze munkája. Állítólag a gobelint Lazarine 4 éven keresztül hímezte, sőt, még a fonalakat is saját kezűleg festette meg természetes alapanyagokkal.  Az étkészlet nem is készülhetett máshol, mint a pécsi Zsolnai gyárban.

A palotát 1910 körül, a gróf halála után felszámolták, az ebédlőt pedig a tiszadobi Andrássy-kastélyba szállították. Az első és a második világháború alatt a berendezés sajnos szinte teljesen tönkrement, közülük a falikárpit az Iparművészeti Múzeumban látható.

Korabeli fotók az ebédlőről, a grófról és a grófnőről, a berendezési tárgyakról.